Fügefalevél és nemesasszonyok: kis vaginatörténeti utazás

Szeretjük azt hinni, hogy a szexuális felvilágosodás korában élünk, az elmúlt évszázadokra pedig úgy gondolunk vissza, mint korokra, amikor a vagina puszta említése is megbotránkoztatást váltott ki. Ez azonban nem teljesen így van. Gondoltad volna, hogy a hüvelyt több ezer éven át szentként tisztelték, a 19. században pedig receptre írták fel az önkielégítést? Tarts velünk egy vaginatörténeti utazásra!

13-1.jpg

 

Idelyn

A vagina első ismert ábrázolása, a Willendorfi vénusz már 24 ezer éves, mégis pontosan megmutatja, hogyan is viszonyultak az őskori emberek a női nemi szervhez. Ha jobban megfigyeled, észre fogod venni, hogy a szobrocska alkotója még a kis-és nagyajkakat is megformázta. Csodálatával nem volt egyedül: fennmaradt barlangrajzok, termékenységi szobrok és házfalakba vésett figurák bizonyítják, hogy őseink bizony szentként tisztelték a női nemi szervet.

A hagyomány nem tűnt el az évezredekkel: Mezopotámián át egészen az ókori Egyiptomig minden kultúrában volt istennője a szexualitásnak és a termékenységnek. Ötezer évvel ezelőtt a sumér Inanna istennő vagináját például himnuszok dicsőítették, „mézes ölét” pedig minden teremtőjének tartották.

 

Vagina a házfalon

A kereszténység előtti korban Európába is beszivárgott a vagina tisztelete. Írországban a kelták hatalmas nemi szervvel rendelkező női figurákat véstek a házfalakba, hogy így védjék meg a lakókat a gonosz szellemektől. Nevük Sheela na gig, a szigeten a mai napig 65, velük díszített épület maradt fenn.

Sokan azt hiszik, hogy a vagina és a nők alsóbbrendűsége a katolikus egyház tanaival együtt kezdett el terjedni, de ez nem teljesen így van, valójában már az első görög városállamokban is elnyomták a nőket. A görög feleségeknek otthon volt a helye és a gyerekszülésen kívül mást nem nagyon vártak el tőlük, még szexuális élvezetet sem, erre voltak a hetérák.

 

Mint a pénisz, csak rossz helyen

A történészek a mai napig nem tudják, miért változott meg a nők és vagina megítélése az ókorban. Tény, hogy az i.e. 4. században Arisztotelész már arról írt, hogy a nőknek nem kell szexuális izgalmat érezniük ahhoz, hogy megtermékenyüljenek. Néhány száz évvel később pedig a római orvos, Galen úgy fogalmazott: „a nőknek ugyanolyan szerveik vannak, mint a férfiaknak, csak rossz helyen”.

A vagina végleges trónfosztása Pál apostollal kezdődött. Miközben a katolikus egyház alapítóatyái elképzelhetetlenül aszkéta életet éltek, egymásra licitálva próbálták a női testet szégyenletesnek beállítani. Pál apostol maga is azt írta: „Egy férfi ne érintsen meg nőt, ha mégis, akkor pedig inkább házasodjanak össze, mert jobb megesküdni, mint a pokolban égni”.

 

Pöcegödör fölé épült templom

A Karthágóban élő Tertullianus, a korai egyház egyik legbefolyásosabb személyisége még nála is messzebb ment: ő a női nemi szervet a pokol kapujához, pöcegödör fölé emelt templomhoz hasonlította.

A korai középkorból rendkívül kevés írásos emlék maradt fenn arról, hogyan viszonyultak az emberek a vaginához. Annyi biztos, hogy a parasztok szabadosabban éltek, mint a nemesek, de egy-két furcsaság még ekkor is akadt. Az orvosok ekkor kezdték el terjeszteni azt a nézetet, hogy a fogantatáshoz a nő kielégülése is szükséges, a rossz idegi állapotban lévő nőknek pedig előírták az orgazmust - a csiklómasszázst az orvos, vagy egy bába végezte.

 

Erényöv és kínzóeszköz

A középkorban kezdtek elterjedni viszont a vagina kínzóeszközei is. Ekkor találták fel az erényövet, a boszorkányüldözés évszázadaiban pedig vasból készült „tágítókkal” próbálták vallomásra bírni a nőket. A boszorkányokat sokszor a szeméremdombjukon lévő szemölcsökről, foltokról azonosították, az eretnek nőket pedig a hüvely megcsonkításával büntették.

A reneszánsz korban újra az érdeklődés középpontjába került az anatómia, és ezzel együtt a csikló is. A reneszánsz orvosok gyakran hasonlították térképhez a női testet, amin a vaginát „kénköves ároknak” nevezték.  Ekkor született számtalan szleng elnevezés is a hüvelyre, sokat közülük maga William Shakespeare talált fel.

 

A viktoriánus vagina

Semmi nem tett azonban olyan rosszat a vaginának, mint a viktoriánus kor. Az ipari forradalom és a szélesebb köröknek elérhető oktatás miatt egyre több nő ébredt öntudatára, ezt viszont valahogy le akarta törni az akkori társadalom - és mi más lett volna rá az eszköz, mint a szexuális elnyomás?

Orvosok, filozófusok, újságírók hirdették, hogy a „jó asszonynak” semmilyen vágya nincs, a „rosszlányokat” pedig bűnbe taszíthatja szexuális étvágyuk. Érdekesség azonban, hogy a nők ekkor sem feltétlenül maradtak orgazmus nélkül, mert sokak számára csiklómasszázst írtak elő az orvosok, és ekkor találták fel a vibrátort is - igaz, akkor még a „hisztéria” kezelésére használták.

 

Halálos önkielégítés

Az 1800-as évek végén még szigorúbb erkölcsök uralták a társadalmat. A fiatal lányoknak fogalmuk volt saját testük működéséről, és azzal is meg kellett küzdeniük, hogy egy életre megszégyenülhetnek, ha önkielégítésen kapják őket. A súlyos büntetést elkerülendő minden elképzelhető módon megpróbálták titkolni, ha magukhoz nyúltak. Egy párizsi sebész írt le egy borzasztó esetet: egy 28 éves nő egy fésű végével maszturbált, amikor valaki rányitott. Ijedtében gyorsan felült, az eszköz viszont benne maradt. Annyira félt a megbélyegzéstől, hogy nem ment orvoshoz, nyolc hónap múlva pedig elhunyt.

 

A felszabadult vagina

A mai nők felszabadultságához három dolog kellett: az egyik Sigmund Freud, akinek teóriája szerint a nemi szerv megismerése elengedhetetlen az egészséges szexualitáshoz, a második a nők háború alatti szerepvállalása, ami sok helyen munkát és szavazati jogot adott nekik, a harmadik pedig a hatvanas-hetvenes évek amerikai nőmozgalmai.

A hatvanas évektől kezdve az Egyesült Államok rengeteg városában hoztak létre önismereti csoportokat a nők, hogy megvitassák saját szerepüket a társadalomban. Ekkor jöttek rá arra is, hogy valójában milyen keveset tudnak saját testükről, ezért akcióba léptek.

Az egyik ilyen csoport vezetője, Betty Dodson országszerte elismert aktivista lett. Ő volt az, aki több bátor nő vulvájáról is képet készített, a fotókat pedig egy 1973-as konferencián be is mutatta. Kiderült, hogy sok résztvevő nő szinte sokkot kapott, mert ez volt az első alkalom, hogy más nő nemi szervét látta, nem beszélve a sajátjáról.

Betty Dodson már 85 éves, de nem mondott le arról, hogy megtanítsa a nőket saját vaginájuk szeretetére. Önkielégítő műhelyeiben arra próbálja rávenni a résztvevőket, hogy fogadják el magukat, mert csak így lesznek képesek az orgazmusra és a szex élvezetésre.

Szeresd önmagad, a tested meghálálja

Szeresd önmagad, a tested meghálálja

Szeresd önmagad és az egész életed megváltozik – ezt a jó tanácsot valószínűleg sokan hallották már. Abba azonban minden bizonnyal már kevesebben gondolnak bele, hogy az önbizalom nemcsak megváltoztathatja az életet, hanem meg is hosszabbíthatja azt.

Tudjon meg többet
Adj nevet a vaginádnak!

Adj nevet a vaginádnak!

Kiscsibe, kismacska, kagyló, barackvirágok kertje. Gondolnád, hogy mind ugyanazt jelenti? Igen, jól sejted: ezek mind olyan becenevek, amiket a világ különböző részein használnak a vaginára. De mit csináljon az, aki nem szeretné sajttal töltött tortillának hívni a saját nemi szervét, mint teszik azt Salvadorban?

Tudjon meg többet
Szeresd a vaginád, meghálálja!

Szeresd a vaginád, meghálálja!

Tökéletes vaginára vágysz? Felejtsd el! Nincs szükséged rá, inkább fogadd el olyannak, amilyen, és élj hosszabb életet, mintha csak bánkódnál!

Tudjon meg többet
A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!